Huszonnégy óra, tizenöt perc. Tizenöt perc telt el, mióta a Föld megsemmisült. Igazán... Festői látvány volt, de nem tudok erre gondolni. Egy apró üstökös, ekkora pusztításra képes. Körbenézek a luxus hajón. Nem nagy, a férőhely mindössze 100 emberes. Annyira keveredett érzelmek vannak itt. Amarra boldogság... Boldogok, hiszen egy ismerős arcot láthatnak. Könnyek... Nem tudom, hogyan képesek sírni. Én csupán egy kétségbeesett pillantással búcsúzom régi otthonomtól. A fáradtságtól lassan ereszkedem térdemre, de nem bírom elszakítani a tekintetemet Bolygómtól. Mostmár tényleg, lehet Kék Bolygó a neve, hisz a megmaradt részén nincs szárazföld. Föld. Érezni akarom, ahogyan a fűben szaladok meztelen lábakkal, majd az akkori barátaim csatlakoznak, és a slaggal játszunk. Dühödten felállok, majd bemegyek szobámba. Majd elalszom, fejemben kétségbeejtő gondolatok kavargásával... Mi lesz velem? Ki fog nekem megcsinálni mindent?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.